életjel, vagy valami hasonló.

Nem tudom mit írhatnék, rengeteg dolog történt ebben a majdnem 2 hónapban, szinte fel se tudnám sorolni mennyi minden... de mindegy.
Nagyon sok dolog változott, van ami pozitívan és... nos, van ami nem éppen.

Szokás szerint beszélek hülyeségeket össze-vissza, látszik, hogy van ami sosem változik. :"3

Boldog vagyok.~
Vagy legalábbis annak kéne lennem, emiatt minden normális ember repesne a boldogságtól, de én valahogy mégsem érzem magam annak tőle.
Nagyon örülök neki, mert nagyon szeretem, nem ezzel van a baj... csak valahogy nem érzem annyira az enyémnek, hogy boldoggá tegyen. Igazából tisztában vagyok azzal, hogy ebben az esetben én vagyok a hülye, és hálásnak vagy valami hasonlónak kellene lennem, de egyszerűen nem megy. Én próbálok boldog lenni, vagy legalábbis annak mutatni magam, de nem megy, túlságosan belefáradtam a másfél éves színjátszásba ahhoz, hogy el tudjam játszani. Lehet az a baj, hogy túlságosan rágörcsölök az egészre, hogy mikor mit mondjak, vajon jól csináltam-e, vajon jókor írok neki, pedig tudom, hogy nem kéne ennyire görcsölni rajta, de egyszerűen nem tudok ellene mit csinálni. Most is úgy érzem, hogy egy nagy rakás hülyeséget hordok össze, de annyi minden bezavar ezzel kapcsolatban, hogy nem tudok normálisan gondolkodni, nem, hogy normálisan gondolkodni. Mindegy. Néha nem tudom eldönteni, hogy akarja-e ezt az egészet, sőt azt sem tudom felfogni, hogy miért pont velem, hogy miben vagyok más, amiért  hosszabb távra tervezte velem... De persze ennek nagyon örülök, és valamennyire tényleg boldogít, csak annyira mégsem, hogy őszintén azt mondhassam, boldog vagyok.~

Néha úgy tarkón vágnám magam, hogy "HÉ, TE IDIÓTA, MIT MŰVELSZ?! TÉRJ MÁR ÉSZHEZ!! Nem látod, hogy így csak mindent elbaszol?" de aztán... sose jön össze. ~
Kéne már az a pozitív hozzállás a dolgokhoz. Nagyon kéne.

Rosszul vagyok, nem csak fizikailag, kezdek besokallni több külső inger miatt is, és egyre kevésbé viselem el. >< ...
Túl nehéz...